Lebeg a levegőben egy idea

_DSC5348

 

Az open design fogalom egy új, közösségi szemléletű mozgalom, mely során a tervező tudását az internet segítségével bárki számára hozzáférhetővé teszi. A MOME által indított Download Design projekt idén már második alkalommal valósult meg. Az OtthonDesign kiállításon debütáló bútorok ingyenesen letölthető gyártmányrajzait a downloaddesign.hu honlapon (link) nézhetitek meg. A kezdeményezés célja, hogy a felhasználó ingyenesen letölthető kiviteli tervekhez jusson, melyek a magyar asztalosipari körülmények között könnyen megvalósíthatóak és meg is fizethetőek.

“Lebeg a levegőben egy idea” bővebben

Cselovszki Andrea

Cselovszki Andrea BA első éves elméletis hallgató vagyok. Középiskolai tanulmányaim után kerestem a kreatív munkákat és művészettel kapcsolatos lehetőségeket. Így alakult, hogy varrtam ruhákat, terveztem kirakatot és dolgoztam a Trafóban is, valamint egy évig éltem Ázsiában. Kellett pár év mire kitaláltam, hogy mit is szeretnék tanulni, de az sosem volt kérdés, hogy az ne a művészettel legyen kapcsolatos.

  “Cselovszki Andrea” bővebben

Gál Csaba

 

Gál Csaba vagyok, elsős design-és művészetelmélet BA hallgató. Hét éve tartó, több kontinenst érintő világgá menést megszakítva, 26 évesen, határozatlan idejű szabadságomat töltöm a MOME kampuszon.

“Gál Csaba” bővebben

Hirsch Boróka

– Hirsch Boróka vagyok, a designelmélet MA elsőéves hallgatója. Korábban is ide jártam, design- és művészetelmélet BA-ra. Az érdeklődésem ezer dologra kiterjed, amikkel itt a MOME-n szerencsére lehetőségem is van foglalkozni.

“Hirsch Boróka” bővebben

Soós Andi

Soós Andi vagyok, másodéves a designelmélet mesterképzésen. Gimnázium után kerültem be a design-és művészetelmélet szakra, elsősorban kortárs képzőművészettel foglalkozom, és Bécsben kurátori tanulmányokat folytatok.

“Soós Andi” bővebben

Komlósi Dóra


Komlósi Dóra BA másodéves design-és művészetelmélet szakos hallgató vagyok. Művészeti szakközépiskolában végeztem festő szakon, de érdeklődésem szerteágazóbb volt annál, hogy később egy annyira specializált ismereteket adó szakon folytassam tanulmányaimat, mint a festőművész szak.

“Komlósi Dóra” bővebben