European Youth Award 2016

eyacover

November 30. és december 3. között ismét Graz városában gyűltek össze Európa vállalkozó szellemű fiataljai azért, hogy részt vegyenek a European Youth Award-on. A fesztivál olyan versenyzők munkáit mutatja be, akik a technológiai eszközök kreatív felhasználásával társadalmi célú projekteket hívnak életre.

A rendezvényt megelőzően egy nemzetközi zsűri kiválasztotta azt a tizenhárom nyertes projektet, amely bemutatkozhatott Graz-ban. Többek között találkozhattunk olyan applikációval, amely a vakok boldogulását segíti, az autista gyermekek életét rendszerező alkalmazással, fordító programmal, amellyel könnyen akár szakfordítást is igénybe vehetünk, legyünk a világ bármely pontján, vagy éppen „fogadj örökbe egy nagyszülőt” nevű önkéntes programmal, amely a generációs különbségeket hivatott áttörni. A sokszínű pályamunkák közül a „Freecom” vitte el a fődíjat. Ez az applikáció biztonságos táv-kommunikációt tesz lehetővé a diktatórikus államokban élő személyek között, ahol az önkényuralmi berendezkedés miatt ez egyébként nem lehetséges.

A fesztivál azonban sokkal több, mint a nyertes projektek bemutatása. A regisztrációt követően azonnal egy bolondos workshopba csöppentünk, ahol a csapatoknak különböző extrém utasításokat követve kellett minél őrültebb termékeket létrehozniuk. Az ötletek prezentálása közben pedig állnunk kellett társaink papírgalacsin torpedóját, melyeket „ez az ötlet a legrosszabb”, vagy az „úgysem tudod megcsinálni” feliratú cetlikből gyűrtek össze. Meghallgathattuk Paul Hughes Ten meters of thinking című motivációs előadását, amely után mindannyian világmegváltó tervekkel távoztunk. Az egész rendezvény a nyitottság, a kreativitás és az inspiráló beszélgetések jegyében zajlott, amelyből mi résztvevőként közvetlenül gazdagodhattunk. Közvetve azonban azok a felhasználók is részesülhetnek az eredményekből, akiknek ezek a projektek szólnak. És talán ez a legfontosabb.

Az EYA-ról bővebben: http://eu-youthaward.org/

(képek forrása: https://www.facebook.com/EuropeanYouthAward , írás: Kalmár Lilla)

eya163

eya164

eya162 eya16