Hoffmann Petra

Hoffmann Petra vagyok, a designelmélet mesterképzés hallgatója, a Stilblog alapítója szerkesztője. A MOME-n végeztem el a design és művészetelmélet alapképzést, korábban lakberendezést és művelődésszervezést tanultam.

– Miért jöttél hozzánk?

– A BA képzést azért kezdtem el, mert akkor már évek óta foglalkoztam designnal a gyakrolatban – egy design boltban dolgoztam már hosszú ideje – és úgy éreztem, hogy szükségem lenne egy olyan elméleti kontextusra, melynek segítségével a sok-sok információ a helyére kerül. Ezen kívül hiányzott a tanulás is. A mesterképzés pedig már egyfajta „örömjáték” a számomra, minden percét élvezem.

– Hogy jutottál be az egyetemre? Milyen ötletet adnál a most felvételizőknek?

– Én nagy izgalommal és még nagyobb kedvvel készültem a BA felvételire, élveztem a felkészülést és sokat tanultam is belőle. Fontos, hogy az ember azzal foglalkozzon, amivel szeret, ha ezt sikerül elérni, már nyert ügyünk van, legyen szó szakmáról, vagy felvételiről. Éppen ezért azt tanácsolnám, hogy olyan témával ugorjon neki az ember a felvételinek, amit szeret, ez már önmagában fél siker!

– Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

– A Stilblogot már vagy négy éve írom és szerkesztem másodmagammal, sok időt és energiát fektettem bele, és sosem azt néztem, hogy mit profitálok belőle, ettől maradt a mai napig épp olyan szerethető, mint a legelején. Büszke vagyok rá és szeretném, ha meg tudna maradni ilyennek a „kapcsolatunk”.

– Van-e kedvenc kurzusod?

– Nagyon szeretem az elméleti órákat, ahol a tárgykultúra elméleti hátterét megismerve térképezünk fel összefüggéseket a tárgyak és környezetük között. Ugyanakkor a BA képzés tekhné kurzusai is nagyon izgalmasak voltak, kevés dolog tanulságosabb a designnal kapcsolatban, mint betekinteni valós tervezési folyamatokba, a tekhné keretében pedig többször is volt erre lehetőségünk.

– Van-e kedvenc tárgyad?

– A hosszú életű, természetes anyagból készült tárgyakat szeretem leginkább. A legkedvesebb tárgyaim közé a lomtalanítások alkalmával begyűjtött régi hatalmas fa ládák és fonott székek tartoznak. De ha egy konkrét tárgyat kellene mondanom, azt mondanám, hogy füzet.

– Milyen volt az élet az egyetemen a mindennapokban?

– A MOME olyan, mint egy szanatórium, aki járt már másik felsőoktatási intézménybe, nem nagyon fog hinni a szemének, mikor a Tanulmányi Osztály munkatársainak kedves előzékenységével találkozik. És az egész intézményben ilyen a hangulat. Ha eléggé akarja az ember, gyakorlatilag bármit el lehet intézni, mindig fog találni valakit (hallgatót, oktatót, vagy valamelyik intézet titkárságának munkatársát), aki segít. A MOME tipikusan az a hely, ahol az ember bármivel foglalkozhat, ami érdekli, csak az idő és a kapacitás szab határt a tanulásnak.

– Van-e élet a mindennapokon túl?

– Hogyne, sőt, szerintem nem lehet egyvalamivel kizárólagosan foglalkozni, és minden elfoglaltsághoz, feladathoz, munkához szükség van egészen más forrásokból szerzett inspirációkra. Koncertek, kiállítások, beszélgetések, sport – nem szabad lemondani semmiről!

– Mik a céljaid az egyetem után?

– Szeretném, ha még jó sokáig ide járnék, de persze ennek is vége lesz egyszer. Olyan munkát szeretnék magamnak kitalálni a továbbiakra majd, aminek keretében hatékonyan tudom támogatni a hazai tervezők munkáját, akár elméletben, akár gyakorlatban.