Karakas Alexandra

Karakas Alexandra vagyok, végzős design-és művészetelmélet Ba szakon.

– Miért jöttél hozzánk?

– Már a gimiben eldöntöttem, hogy a Momera akarok jönni. Egy alap filmes és irodalmi érdeklődésem mindig is volt, azonban a művészetelmélettel és designnal szerettem volna komolyabb szinten foglalkozni, ezért választottam ezt a szakot.

– Hogyan jutottál be az egyetemre?

– Amikor először felvételiztem, akkor nyilván még kevesebbet tudtam, mint most, a felvételi felét gyakorlatilag ki sem töltöttem. Ezek után nyilván nem kerültem be, és el is határoztam, hogy többet nem fogok próbálkozni. A következő évben aztán az addigiaknál is többet próbáltam tapasztalni, illetve megérteni, hogy hogyan is működik a művészeti világ, és a szüleim unszolására mégiscsak elmentem felvételizni. Ekkor már sikerült felvételt nyernem, amit azóta is eddigi életem egyik legjobb döntésének érzek.

– Milyen ötleteket tudnál adni a most jelentkezőknek?

– Ahogyan már a többiek is mondták előttem, az egyik legfontosabb – és egyben legnehezebb- dolog a nyitottság. Persze elengedhetetlen, hogy legyenek személyes kedvencek, azonban muszáj a kultúrával mint egy komplex egésszel foglalkozni: olyan az egész mint  végeláthatatlan referenciahálók összessége. A designon és művészeten túl az irodalom, a film, a színház, zene stb is mind-mind egymást átható és formáló tényezők. Legyetek interdiszciplinárisak!

– Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? (Melyik dolgozatodra és melyik tekhné kurzuson végzett munkára?)

– Az Erdély Miklós kutatásomra, amit az Országos Tudományos és Művészeti Konferenciára készítettem. A prezentációja elég felemásra sikeredett, de a munka magamhoz képest alapos volt és izgalmas.

– Van-e kedvenc kurzusod?

– Nem kurzust említenék, hanem egy friss élményt, ami éppen a napokban ért. Gyenge Zsolt tematikus filmtörténet órája ebben a félévben a Mome helyett a Magyar Filmarchívumban kapott helyet. Előző órán Bergman Suttogások és Sikolyok című filmjét néztük meg egy moziteremben, celluloid szalagról. A film elképesztő feszültsége, és ez a kivételes körülmény együtt az egyik legjobb filmélményt adta, amit valaha átéltem. 10 perccel a film kezdése után már éreztem azt a szent borzongást, amiért bárki a művészettel foglalkozik, és bármennyire is nem szeretem a nagy szavakat, azt kell mondjam, ez tényleg lebilincselő élmény volt. Még azóta is a hatása alatt vagyok.

– Van-e kedvenc tárgyad otthon vagy valahol másutt?

– Mostanában különösen vonzódom a vintage hatású fényes rézedényekhez. Ez a vonzalom egyelőre megfejtetlen számomra is.

– Milyen az élet az egyetemen a mindennapokban?

– Jó. Ideálisak a körülmények gyakorlatilag bármihez, a város legszebb környékén van az iskola, ahol ráadásul kevés az ember, így valamennyire szinte mindenki ismer mindenkit, de éppen ettől izgalmas.

– Van-e élet a mindennapokon túl (este, éjjel, hajnalban, a városban, nyáron)?

– Van. Nem is lehet elválasztani a nappalokat és az estéket, gyakorlatilag minden összefolyik.