Novák Piroska

Novák Piroska vagyok, 2007-ben kezdtem el a MOME Design- és művészetelmélet képzését az első évfolyammal. 2010-ben diplomáztam a BA szakon, 2013-ban pedig a Designelmélet MA szakon.

– Miért jöttél hozzánk?

– Mert vonzott ez az ismeretlen, új szak. És mert, tulajdonképpen nem akartam rajztanárként végezni és tanítani; többet szerettem volna.

– Hogyan jutottál be az egyetemre?

– A felvételire gyakorlatilag tét nélkül jelentkeztem, egyrészt mert, akkor még semmit nem tudtam a szakról, másrészt mert jó helyem volt Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, nagyon szerettem oda járni, akárcsak a MOMÉ-ra.

– Milyen ötleteket tudnál adni a most jelentkezőknek?

– Nem tudok konkrét ötleteket adni. Engem – amint fentebb írtam – 2007-ben vettek fel az első Design- és művészetelmélet évfolyamba, azóta számos dolog megváltozott, mind az egyetem, mind a szak, mind pedig a felvételi tekintetében. Talán mégis van valami: a jelentkezők legyenek mindenre nyitottak; ez valószínűleg megszívlelendő tanács, mert eddig minden válaszoló ezt említette. Ha ez nem lenne elég – és amennyiben megtehetik, illetve hosszú távon, tehát ötéves képzésben gondolkodnak – járjanak a PreMOMÉra!

– Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? (Melyik dolgozatodra és melyik tekhné kurzuson végzett munkára?)

– Sok szemináriumi dolgozatot írtam és viszonylag sok tekhné kurzuson vettem részt, mégsem ezek közül választanék. Büszke arra vagyok – ha egyáltalán büszke lehetek –, hogy rávettem három szilikátos hallgatót, hogy valósítsák meg, fejlesszék tovább a féléves tervezési feladatukat, mert amit csinálnak az jó, több mint jó! Ez lett a Tiszta vizet a pohárba! projekt. Ez a projekt (is) igazolta, hogy a gyakorlati szakok kiértékeléseire és diplomavédéseire egy elméletis hallgatónak kötelessége eljárnia, figyelnie, tanulnia és értékelnie a látottakat, hallokat. Sőt, adott esetben támogatnia, „promótálnia” kell a tervezőket és munkáikat.

– Van-e kedvenc kurzusod?

– Nincs kedvenc kurzusom. Szinte valamennyi felvett és elvégzett kurzusomat felsorolhatnám, vagy egyszerűen bemásolhatnám a szakok tantervi hálóit. Számomra fontos volt, hogy minden félévben legyen művészettörténet tárgyú órám, lehetőleg a régi művészet tárgyköréből. A BA képzés utolsó félévében – amikor végre szabadon felvehettünk órákat – István Mária Tanárnő és Végh János Tanár Úr előadásaira jártam be, miközben írtam a szakdolgozatomat. Az órákon Rómába, Velencébe és Firenzébe „jutottam el”, mintha csak Erasmus féléven lettem volna. Az MA képzésről – többek között – a féléves kutatószemináriumokat emelném ki, amelyek lehetőséget adtak arra, hogy szabadon válasszunk kutatási témákat és azokban elmélyedve, akár szakdolgozattá fejlesszük, bővítsük a kutatásainkat.

– Van-e kedvenc tárgyad otthon vagy valahol másutt?

– Nincs kedvenc tárgyam sem. (Túl) sok tárgy vesz körül a munkahelyemen és otthon is, ha egyet kiválasztanék közülük, a többi bizonyára „megsértődne”. Ez történt a diplomaportrém fotózásán is, megvágta az ujjam egy kettétört és ezért „bosszút álló” porcelánfedő.

– Milyen (volt) az élet az egyetemen a mindennapokban?

– Alapvetően jó, talán túl jó, hiszen nagyon könnyű megszokni és természetesnek venni a Zugligeti úti campus adottságait (mai világunk realitásait jobban tükrözik azok a körülmények, amelyekben a Textil és a Szilikát szakok kénytelenek működni a Kinizsi utcában). Bár amióta eltűnt(ették) az O2-projekt(et), szó szerint szürkébb lett az élet. (Az O2-projektet csoporttársaimmal – Abaffy Kingával, Frank Márta Évával, Mayer Kittivel – együtt találtuk ki: zöld növényekkel töltöttünk fel egy használaton kívüli virágtartót az „A” épület második emeletén, a hátsó lépcsőfeljárónál. Gerilla-akció volt, mert már untuk a telet, az üres folyósokat és falakat.)

– Van-e élet a mindennapokon túl (este, éjjel, hajnalban, a városban, nyáron)?

– Van. (A kérdésre válaszoltam : ) )

– Mit szeretnél csinálni az egyetem után? Mivel szeretnél foglalkozni? Hol szeretnél dolgozni?

– Elmondhatatlanul nagy szerencsém volt, mert az egyetem elvégzése után oda kerültem, ahol mindig is lenni szerettem volna: az Iparművészeti Múzeum Kerámia- és Üveggyűjteményébe.