Interjú Végh Árpáddal

image1 (2)

Adamik Luca interjúja:

Végh Árpád egy éve végzett a MOME Design- és művészetelmélet BA képzésén. Jelenleg mester szakon folytatja tanulmányait. Árpival Adamik Luca, szintén DME szakos hallgató beszélget szenvedélyéről, az általa választott szakirányról és arról, milyen projektekben vesz részt, mik az elképzelései a jövőre nézve. Sokszor hangzik el a kérdés, hogy milyen jellegű feladataink vannak ezen a szakon, milyen munkahelyeken lehet a képzés után elhelyezkedni. Ez a beszélgetés megmutat egy alternatívát a sok lehetséges válasz közül.

Mikor tudatosult benned, hogy a második világháború utáni, kelet-európai építészettel szeretnél foglalkozni? Már így jelentkeztél a MOMÉ-ra?
Már gimiben elkezdett körvonalazódni, olyan tizenegyedikes koromban, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Valószínűleg a családomnak is lehetett szerepe abban, hogy ez kialakult bennem, legfőképp a nagymamám révén, aki rengeteget mesélt a városépítésről. Magamtól elkezdtem utánanézni, olvasni, már gimisként lejártam a dunaújvárosi tervtárba, ott garázdálkodtam és nézegettem a terveket. Közben a nővérem jelentkezett a MOMÉ-ra és mikor ő elsős volt, meghirdették Horányi Attiláék az első szocreál kurzushetet. Ott találkoztam először Ferkai Andrással, sokat mesélt, beszélgettünk. A szocreál építészet iránti érdeklődésem később kitágult, most már negyvenhattól a hetvenes évekig kutatok. Az MA-s szakdolgozatom témája is nagyjából a Weiner-hagyaték feldolgozásának a folytatása lesz, ami 1965-től 1970-ig tartó időszakot ölel fel. A témám a dunaújvárosi kísérleti házgyári építkezések vizsgálata.

A te eseted, hogy ennyire tudatosan választott témával jöttél ide, azért elég speciális a szakunkon. Sokszor csak pár év itt tanulás után körvonalazódik a diákokban, milyen szűkebb területre szeretnének specializálódni.
Igen… Én kisgyerekkorom óta gyűjtöttem a régi rádiókat, a retró dolgokat. Ebből is adódótt az a félreértés, hogy amikor elvégeztem az általános iskolát, a szüleim kitalálták, hogy műszaki szakközépiskolába küldenek. De utólag kiderült, hogy nem ezeknek a tárgyaknak a működése érdekelt, hanem esztétikailag fogtak meg. Azóta is gyűjtögetek.

Szóval nem is volt számodra kérdés, hogy miből írod a szakdolgozatodat.
Hogy miből írom, az nem volt kérdés, de pontosítani kellett. Így lett a címe végül: A szocialista város központja Sztálinváros tükrében.

A Designelmélet Mesterképzésen folytattad a tanulmányaidat.
Igen, szerintem szükség van még erre a két évre, mert adott a BA képzés egy nagyon jó alapot, de van még min dolgozni. Például most látom, hogy MA-n a kutatás, a kutatásmódszertan, a speciális kutatás nagyon hangsúlyosan jelen van. Most olyan területekre is kell kicsit kitekintenünk, amik nem biztos, hogy a szakterületünkbe tartoznak. Jó, most speciális kutatáson a barkács kultúrát választottam a hatvanas években. Az Ezermester újságokat fogom feldolgozni, szóval nem teljesen sikerült elszakadnom ettől a korszaktól.

Most a Magyar Nemzeti Galériában dolgozol gyakornokként. Hogy kerültél oda és milyen feladataid vannak?
Mikor tavaly írtam a szakdolgozatomat, elkezdtem járni a Galériába az Adattári Osztályra, mert tudtam, hogy odakerült a Képző- és Iparművészeti Lektorátus anyaga. Dunaújvárossal kapcsolatban kerestem az ottani szobrokhoz információkat. Közben a Galéria munkatársa lett Szőnyegszegvári Eszter, aki szintén nálunk végzett az elmélet szakon és tavaly -amikor a Házgyári konyhaprogram-os kiállítást csináltuk- mondta Zwickl András, hogy jó lenne ha segítenék Eszternek. Ezt az egész Iparművészeti Lektorátus anyagot egyedül az Eszter kezeli. Tehát neki segítettem feldolgozni az anyagot. Most is van egy projekt amibe beszálltam. Eszter feldolgozta a háború utántól a rendszerváltásig az összes iparművészeti, lakásművészeti kiállítást. Ezeknek van fotódokumentációja meg írásos dokumentációja és ehhez az anyaghoz készül egy honlap, olyasmi lesz mint

MA után mik a terveid? Mi az álom-munkahely?
Hát például azt el tudom képzelni, hogy elvégzem az egyetemet és felvesznek állásba a
Galériába, dehát ez tipikusan ilyen “éhen halok, de szeretem a munkám” kategória. A másik elképzelésem, hogy kimegyek külföldre, akár doktorizni… Nekem Berlin nagyon szimpatikus, vagy Koppenhága. Illetve van egy ismerősünk, a Stánitz Zsuzsi, aki az ELTÉ-n végzett, utána a Ludwig Múzeumban dolgozott, aztán specializálódott építészetre és most az Architekturmuseum der Technischen Universität München-ben dolgozik, ott van egy mestere, aki egy nagyon híres német építészettörténész. Igazából az az európai építészettörténet élvonala, szóval az egy álommeló nekem, amit most ő csinál.

Jelent már meg írásod szakmai folyóiratban? Mik a lehetőségei egy frissdiplomásnak a publikációk terén?
Nekem ebben Aknai Katalin -aki mondhatni a mentorom- adott tanácsokat, aki azt mondta, ez úgy működik, hogy megírsz egy cikket, minden olyan szigorú követelményt betartva, ami a szerkesztőknek elő van írva (hosszúság, formai követelmények stb.) és el kell küldeni minden olyan lapnak, ahol feltételezed, hogy érdekli őket a témád. Ha szerencséd van, valahol megtetszik valakinek és lehozzák. Még annyira az elején vagyunk így frissdiplomásként, hogy nem baj, ha egy kisebb lapban jelenik meg, az is már tapasztalat. A téma amivel foglalkozom, a keleteurópai építészet a háború után, most nemzetközi szinten nagyon sexy, ezért szeretném külföldi magazinoknak kiküldeni egy írásomat. Ez vár most rám a nyáron.

Pár hónapja egy nemzetközi konferencián voltál előadó, Dunaújvárosban.Igen, Új típusú városok / Új ipari városok a szocialista országokban 1945 után volt a konferencia címe. Itt voltam meghívott előadó Dunaújváros építészete témában, illetve volt egy várostörténeti séta, ahol vezető voltam. Rengeteg helyről érkeztek előadók, Németországból, Amerikából, Lengyelországból, Csehországból, Franciaországból és még sorolhatnám. Mindenhonnan egy-két képviselő jött, körül-belül ötvenen voltunk. Szocialista városok építészetéről tartottak előadásokat, én voltam Dunaújváros képviselője. Érdekesség, hogy az RTL klub meg felfigyelt erre a konferenciára és eljöttek forgatni. Később tavasszal is visszajöttek a városba, én meg körbevezettem őket és megcsinálták ezt a kisfilmet, amit a XXI. század című műsorban adtak le.

a Fortepan, csak nem képek lesznek, hanem dokumentumok. Most ennek az anyagnak a revíziójával foglalkozom, meg azt találom ki, hogy a 4000 képből melyik 2000 kerüljön be ebbe az archívumba. Emellett pedig a Lektorátus anyagának a digitalizálásában segítek. Szeretem ezt csinálni, érdekel ez a korszak és így láthatom az összes bútort, ami a kiállításokon szerepelt. Sokat felismerek közülük, hogy akkor ezt most pl. Mózer László tervezte és ez nekem mindig nagy öröm. A másik nagyon jó dolog, ami most zajlik, hogy elkezdtünk interjúkat csinálni a még élő tervezőkkel. Felhívjuk őket, és általában ilyen cuki bácsik meg nénik mesélnek.. Telefonon, hangrögzítéssel vesszük fel őket.

(Link: http://rtl.hu/most/21szazad/xxi.-szazad-2016-03-08)